Tengeri sólepárló

A stoni sópleárló története 4000 évre nyúlik vissza. Ez Európa legrégibb, és egyúttal a világ legrégibb még működő sólepárlója. A mai napig ugyanazzal a módszerrel folyik a sókitermelés a tenger, a nap és a szél segítségével. Az ehhez hasonló sólepárlók értékes emléket állítanak a múlt embere gazdasági tevékenységeinek és mivel a munka továbbra is folyik, az ember munkája folytonossága bizonyítékául szolgálnak a legtisztább ökológiai körülmények között.

• A Dubrovniki Köztársaság idejében a Sveti Vaho (Szent Vaho) és a Sveti Lazar (Szent Lázár) gránitfenekű medencéket használták melyekből a legtisztább sót nyerték ki, majd a bécsi udvarba küldték
• A stoni só egyedülálló, mert ez az egyetlen nem keserű só, amelyhez adalékanyagokat sem szükséges hozzáadni a csomósodás megakadályozására
• Az utóbbi időkben a stoni sólepárló-medencékből átlagosan napi 30-100 tonna sót nyernek. A valaha kitermelt legnagyobb mennyiséget, ez 96.642 modit (62,5 kg-nak megfelelő súlymérték) 1611-ben érték el, azokban az időkben amikor a sóért arannyal fizettek. A helyet a természet nem csak a tengerpartmenti elhelyezkedéssel, hanem a karnyújtásira lévő gazdagságal is megajándékozta
• A só - tengerből származó fehér arany, ami a középkorban nem csak nagyon értékes fizetési eszköz volt, hanem háborúk is folytak illetve jelentős kereskedelmi útvonalak is kialakultak miatta
• A sókitermelésen részvevőket a program végén egy kis, eredeti emléktárggyal megajándékozzuk meg: egy kis zacskónyi híres stoni sóval
• Megjegyzés: feltétlenül hozza magával személyes iratait (mivel előfordulhat, hogy átlépjük az országhatárt, amennyiben a kirándulók szállítása szárazföldi úton történik)

A stoni öböl sekély, egymástól elválasztott medencékre oszlik, amelyekben tengervíz áll. A nap sugarai felmelegítik, majd az állandó magas hőmérsékletnek és a napsütésnek köszönhetően fokozatosan párolog. A medence fenekére leülepedik a csillogó, fehér sókristály, amelyet később falapátok segítségével összegyűjtenek, pontosabban "leszüretelnek" és kocsikra raknak.

Kilenc, a Dubrovniki Köztársaság idejében épült medencéből termelik ki a sót. Ezek szentekről kapták a nevüket, így a Sveti Franjo (Szent Ferenc), Sveti Nikola (Szent Miklós), Sveti Baltazar (Szent Baltazár), Sveta Marija (Szent Mária), Sveti Antun (Szent Antal), Sveti Josip (Szent József), Sveti Ivan (Szent János), Sveti Petar (Szent Péter), Sveti Pavao (Szent Pél) neveket viselik, egynek pedig nincs neve. A Dubrovniki Köztársaság idején még a Sveti Vlaho (Szent Vaho) és Sveti Lazar (Szent Lázár) nevű medencéket is használták, amelyekből a legtisztább sót nyerték, amit a bécsi udvarba küldtek. Ezek a medencék ma a fő lepárlómedencék "szolgálói".

Ha a más országokból származó tengeri sóval hasonlítjuk össze, a stoni só már első pillantásra is különbözik tőlük: teljesen fehér, csillogó, ezzel bármi másnál jobban bizonyítva a tenger tisztaságát ahonnan származik.

Ston és a Dubrovniki Köztársaság gazdasági életében, a só kitermelése és annak kereskedelmi áruforgalmazása nagyon jelentős szerepet játszott. A köztársaság jólétét a középkorban nagy részben e stratégiai fontosságú termék alapozta meg. A sóból származó jövedelemnek köszönhetően a Köztársaság ki tudta elégíteni a törökkel szembeni éves adófizetési kötelezettségét. Így nem csoda, hogy a Dubrovnikban számos statútumok hoztak, melyek cikkelyei rendeletekel szabályozzák a sóval való kereskedelmet, különösen a só kivitelének tilalmát. A munkaszezon áprilistól októberig, míg maga a kitermelés május elejétől szeptember végéig tart. A stoni sólepárló történetének azonban a Köztársaság 1808-as bukása után sem szakad vége. Rövid időre francia kézre került, majd ezt az osztrák korszak követte 1918-ig, majd a két világháború közti korszaktól egészen napjainkig működött és működik.

A legérdekesebbek a nyári kirándulóprogramok, amikor a sólepárló teljes kapacitással működik.